Lám, milyen az élet.

Alig néhány órával az első mondataim megírása után, az én drága barátnőm jóvoltából, lehetőségem adódott arra, hogy részt vegyek a Café Budapest által szervezett Jazz Maraton pénteki felvonásán amelynek a patinás hazai jazz klub, a BJC adott otthont. Már akkor tudtam, hogy megvan a következő bejegyzésem témája, nem kellett csalódnom, lett miről írni. Az este folyamán három koncert megtekintésére nyílt lehetőség. Ezekre külön-külön, illetve együttesen lehetett jegyet váltani. Fontos tudnivaló, hogy a nyár folyamán a klub elköltözött a nyolcadik kerületi Múzeum utcából, az új helyszín a Margit híd pesti hídfőjéhez közel, az egykori Duna-, majd Odeon Lloyd mozi épületében, a Hollán Ernő utcában található meg.

Az új helyszín barátságos, egy klasszikus mozi hangulatát árasztja amelynek az előterében egy kávézó teszi tiszteletét. A személyzet mosolygós, öröm volt kicsit kiszakadni a faarcú, megsavanyodott kiszolgálók világából. Az egyik ott dolgozó sráctól megkérdeztem, hogy mi volt a váltás oka, de sajnos nem tudott erről teljes körű felvilágosítást adni. Annyit mondott, hogy a Múzeum utcai bérbeadóval nem történt egyezség a bérleti feltételeket illetően, ámen, nem meglepő hazai jelenség. Mivel pont az első koncert kezdési időpontjára értünk oda, ezért nem volt sok időnk nézelődni, kis túlzással azonnal bementünk a koncertterembe. Hatalmas a differencia a régi és az új helyszín között, hogy míg a Múzeum utcában ténylegesen a klub hangulat volt az uralkodó addig itt a teátrálisabb, színpadias felfogás jelenik meg. Néhány sorral feljebb megemlítettem, hogy a helyszín felépítése a következőképpen néz ki: Az előtérben egy kávézó található, a koncertek pedig egy külön teremben tekinthetőek meg, nem véletlen, ne felejtsük el, annak idején ez egy mozi volt. Ezáltal számomra egy kicsit kifinomultabban hat az új helyszín, szép, igényes, korrekt, elegáns. A BJC-nek november elsejéig van határozott idejű bérleti szerződése a helyszínnel, ha tehetitek, nézzetek el oda egy koncert erejéig! 

A virtuális sétát követően itt az idő, hogy rátérjek az este főszereplőire. Az első fellépő a jazz berkeken belül méltán híres, s elismert, Nicole Johänntgen vezetésével a Moncaup kvartett volt. A fiatal német szaxofonosnő már számos nemzetközi komoly versenyen tiszteletét tette amelyek közül többet nyertesként abszolvált. Zenésztársai kivétel nélkül mind svájci nemzetiségűek. A Moncaup által játszott muzsika dinamikus de olykor túlzottan akaratos. Ezzel együtt csak és kizárólag a legfelsőbb szinteken szabad róla beszélni, az elismerést nem véletlen osztogatják. A művészeti ágak mind a szubjektivitáson alapulnak, ennek okán az én véleményem az, hogy ezt a fajta free-jazzt nem tudom elviselni tíz, tizenöt percnél tovább. 

Az este második előadója Tzumo Árpád volt aki a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanítványai közül hozott magával néhány rendkívül tehetséges zenészpalántát. Számszerűsítve négy diák próbálhatta ki magát a BJC színpadán. Sajnos csak két tehetség nevét tudtam megjegyezni, de ez sem lehetett véletlen. Mindkettőjük feltűnt már a médiában, Sárközi Lili és Sárközi Józsi a Megasztár ötödik szériájában tették tiszteletüket. A másik két tehetség tangóharmónikán, illetve hegedűn játszott. Egy biztos, kiváló munkát végeznek a Snétberger Ferenc nevével fémjelzett, s általa alapított intézményben. 

A koncertsorozat általam legjobban várt állomása még hátra volt. Az utolsó fellépő a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint duó amely nagyrészt már saját, erre a formációra írt dalokkal mutatta meg magát. Mindketten 2008-ban diplomáztak a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és évek óta a hazai jazz élet szerves részeit képzik. Sajnos a koncert egy kellemetlen incidens miatt csak jelentős késéssel kezdődhetett el. Történt, hogy Veronika autóját ismeretlenek feltörték és számos értéket vittek el, köztük egy laptopot, illetve a koncert számsorrendjét is amely hiánya végül nem okozott problémát zenészeinknek. Sőt, néhol kifejezetten kellemes, megmosolyogtató szituációt eszközölt. Reméljük a tettesek és hősünk értékei is minél hamarabb a megfelelő helyre kerülnek. A dalok hihetetlenül igényesen voltak megcsinálva, Veronika tehetsége, technika tudása egész egyszerűen vitathatatlan. Énekesnőnk technikailag kifogástalan, tulajdonképpen bármit(!) képes megcsinálni a hangjával, gyönyörű, érzelmes hangszíne van. A színpadon folyamatosan gesztikulál, él, együtt élt a zenével. S bár gyönyörű hangja van, néhol talán túlságosan sokat mozog hangjának felső egyharmadában. Ahogy az első fellépő okán is említettem, ez ízlés dolga. Engem egy bizonyos idő után már feszélyezett az indokolatlan 'sikítozás.' Ettől függetlenül kifejezetten tetszett a koncert, végig magával húzott, igényes volt és egy pillanatig sem untam el magamat.

A zenéhez elengedhetetlen a tehetség, az elhivatottság, egy csipet jó értelemben vett kattantság és rengeteg kitartás.